Az üveg, ami öltöztet!

Több mint tíz éve gyártanak üvegékszert a Rozettánál. Ez alatt az idő alatt számtalan kollekciót megalkottak, a szivárvány összes színében. A forma örök, hiszen üvegről beszélünk. Egyedi ékszerek készítéséről beszélgettünk Hofeckerné Kiss Idával, a Rozetta Üvegstúdió vezetőjével.

Egy ajándék, ami mindig jól jön

Hódmezővásárhely az idén több mint 6000 70. életévüket betöltött személyt tisztel meg egy 5000 forint összegű Erzsébet-utalvánnyal. Az önkormányzati képviselők folyamatosan járják a várost, köztük Bálint Gabriella is, akit egyik körútjára elkísértünk.

Makó egykori ügyvédjét köszöntötték

A rendszerváltás utáni első szabadon választott makói polgármester, dr. Sánta Sándor még 1990-ben kérte fel dr. Draskóczy Edét, hogy legyen a város ügyvédje. Az ezt elfogadó Ede bácsi szerdán ünnepelte 95. születésnapját, akit Farkas Éva Erzsébet mostani városvezető is felköszöntött.

Hat magyar lemez a világzenei listán

Hat magyar lemez is felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistájának idei összesítésére. A 200-as elitben a legjobb helyezést Lajkó Félix érte el, akinek Most jöttem című, a Fonó Budai Zeneház gondozásában megjelent albuma a 30. lett.

további friss hírek