Számtalan kisebb-nagyobb ingyenes, vagy ingyen is elérhető programot írtak a Windowshoz, melyekkel az operációs rendszer mindennapi használata jobban testre szabható, gördülékenyebbé tehető, vagy egyszerűen csak “növelhető a felhasználói élmény” magyarul pofásabb lesz a vindóz. Az itt felsorolt szoftverek többsége igen kis helyet foglal, és jobbára XP-n és Vistán is fut, de mivel az XP már végnapjait éli, a Vista helyett pedig a legtöbb embernek már Win7 van, a szempont az volt, hogy a programokat Windows 7 alatt is lehessen használni. Íme tíz program, melyek nélkülözhetők ugyan, de velük sokkal jobb lesz a Windows.

Revo Uninstaller

Nem egyszer előfordul, hogy olyan alkalmazások kerülnek a gépre, amiket aztán később, valamiért nem lehet törölni. A Revo Uninstaller alapos törlést végez, eltávolítja a visszamaradt program-elemeket is, így kevésbé “szemetelődik tele” a gép. Maga a program fizetős, de az alapfunkciók ingyenes freeware formában letölthetők. A szoftver magyarul is tud, ami megkönnyíti a használatot. Indítás után megjelenik egy ablak az aktuális programokról és összetevőkről, itt kell kiválasztani, mit szeretnénk uninstallálni, majd követjük a szoftver utasításait.

Soluto

A gép idővel egyre lassabban indul – ennek egyik oka a sok alkalmazás, ami mind egyszerre akar betölteni, holott semmi szükség rá. Sokszor be van állítva az automatikus indítás, és a különféle egyszerre indulni szándékozó program belassítja a gépet. A Soluto erre nyújt megoldást. Az ingyenes programban egy nagyon egyszerű kezelőfelületet találhatunk, ahol megtudhatjuk, mely programok indítása késleltethető – és egyenként be is állíthatjuk a sorrendet. A megfelelő beállításokkal a gépünk jelentősen gyorsabban indulhat.

Fences

Az asztal tele van ikonokkal, fájlokkal, mappákkal: elegánsan és egyszerűen rendet rakhatunk a Fences (kerítések) nevű alkalmazással. A Fencesben ablakokat hozhatunk létre, ezekbe pakolhatjuk az asztalon lévő dolgainkat, különböző csoportosítások szerint. Ezeket megadhatjuk mi magunk, de választhatjuk az előre elkészített sablonokat is, sőt akár mi is készíthetünk dobozt. A tárolók méretét változtathatjuk, így az oda csoportosított anyagoknál “kisebb” is lehet. Ha annyi a cucc az asztalon, hogy már a Fenceszzel is túl sok, a szoftver tud egy jó trükköt: ha kétszer rákattintunk, eltűnik minden, ismételt duplaklikkre megint előtűnnek anyagaink.

HTC Home

Aki HTC okostelefont használ valószínűleg kedveli a kezdőképernyőn látható szépen megtervezett időjárásjelentés-widgetet. A HTC Home ennek a widgetnek a desktop változata – így aki gépén szeretné az időjárást gyönyörűen kivitelezett formában látni, úgy ahogy HTC telefonján is, innen letöltheti az alkalmazást.

Recuva

A nagysikerű CCleaner fejlesztője, a Piriform szoftvere a Recuva is, mely az egyik leghasznosabb alkalmazás, amit Windowshoz csak ki lehet találni. A Recuva-val a törölt adatokat lehet gyorsan és egyszerűen visszaállítani. Az ingyenes szoftverrel nem csak a számítógép winchesteréről véletlenül törölt adatokat hozhatjuk vissza, használhatjuk más adattárolókkal, memóriakártyákkal is. A Recuva-val a véletlenül törölt levelezést is visszaállíthatjuk, akkor is, ha a leveleket már a lomtárból is töröltük. Sőt, a program azokat a fájlokat is képes visszaállítani, melyeket például egy vírus miatt vesztettünk el. A hasznos és ingyenes program magyar nyelven is letölthető.

ToneCheck

Nemrég számoltunk be annak a brit fiúnak az esetéről, aki meglehetősen ittasan dühös levelet írt Obamának – a részegen írt levél miatt a fiút örökre kitiltották az Egyesült Államokból. Ha gépére telepítve lett volna a ToneCheck nevű program, nem került volna újságba ezzel a történettel. A ToneCheck lényege éppen az, hogy az első felindulásból, és/vagy ittas állapotban megírt leveleket elküldése előtt átvizsgálja, és figyelmeztet. A kínos mondatot pedig a program segítségével azonnal át is szerkeszthetjük szalonképesebb változatra.

NextGen Anti Keylogger

A kártékony programok, főként a trójaiak telepítenek a fertőzött gépre – sok egyéb mellett – keylogger, azaz billentyűnaplózó programot is. Ezzel minden billentyűleütést rögzíthetnek, a program pedig továbbítja az adatokat, melyekből könnyen kihámozhatóak különféle jelszavaink. Az ingyenes NextGen Anti Keylogger azonnal titkosítja a billentyűleütéseket, így azokat már értelmetlen karaktersorozatként tárolja el az esetleges kémprogram. A szoftver használható böngészőkben, levelezéshez, játékokhoz, VoIP szolgáltatásokhoz és minden olyan egyéb szolgáltatáshoz, ahol karaktereket gépelünk be.

Disk Space Fan

Nagyon egyszerű, kördiagramos formában mutatja meg a DiskSpaceFan nevű program, hogy melyik partíción mennyi a kapacitás, illetve ebből a foglalt és szabad hely. Az egyes partícióknál kérhetünk elemzést is, ekkor a szoftver szintén jól áttekinthető formában megmutatja, melyik meghajtón milyen tartalmak található, és ezek mekkora helyet foglalnak. A diagramban a különböző szegmensek aktívak, ha rájuk kattintunk, egy szinttel lejjebb jutunk az ágrajzban. Ma, amikor több winchester is van a gépben, akár több TB-nyi kapacitással, mindegyik több partícióra bontva, akkor jól jön egy olyan program, amivel könnyen áttekinthetjük a rengeteg tartalmat.

Freemake

A Freemake egy nagyon egyszerűen kezelhető ingyenes szoftver – két változata érhető el: az egyik a Freemake Video Converter, melynek segítségével a különböző formátumokat átkonvertálhatjuk a nekünk megfelelő formátummá – a program gyakorlatilag minden (több mint 200) formátumot ismer és kezel, ezen felül átalakíthatunk (vagy szerkeszthetünk) videókat iPodra, iPhone-ra, PSP-re és Androidra is. A másik a Freemake Video Downloader, mellyel minden nagyobb videómegosztó oldalról leszedhetjük a videót – így örökre megmarad a videó, még akkor is, ha a megosztó oldalról időközben különféle okok miatt eltávolítják az eredetit.

Defraggler

A számítógép gyors működéséhez nem csak a megfelelő bootolási sorrend, az alapos uninstallálás és a rendszeres nagytakarítás szükséges – a merevlemezt időnként “defragolni” kell, mivel a lemezen a különböző szektorokba elmentett adatok miatt egy idő után a winchester “széttöredezik” az adatok megtalálása, írása, törlése jelentősen lassul. A Piriform szoftvere a Defraggler, ami a CCleanerhez és a Recuva-hoz hasonlóan szintén magyar nyelven elérhető. Segítségével a töredezettségmentesítés egyszerűen végrehajtható, a gép pedig érezhetően gyorsabb lesz.

Forrás: technet.hu