Ferdít és hangulatot kelt a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata 2

Ferdít és hangulatot kelt a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata

A hódmezővásárhelyi önkormányzat Facebook-on működtetett hírközlője tett fel ma egy posztot a közösségi hálóra azzal a megjegyzéssel, hogy még a Lázár János vezette Miniszterelnökség utasította el azt a kérelmüket, hogy a Csengettyű közben várhatóan megüresedő lakásokba, azok bontásáig, fiatal vásárhelyi családokat költöztessenek. Természetesen ezen a döntésen sokan felháborodtak - csakhogy a Miniszterelnökség egyáltalán nem azt írta, amit a polgármesteri hivatal állít - írja a Rádió7.
Mit ünneplünk pontosan pünkösdkor? 1

Mit ünneplünk pontosan pünkösdkor?

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára. 
13. helyen zárt a Kosársuli

13. helyen zárt a Kosársuli

Szinte végig vezetve szerezte meg a győzelmet a Győr otthonában a Vásárhelyi Kosársuli. A siker ezúttal egyben a 13. hely megszerzését is jelentette a bajnokságban. A kék-sárgák tehát két győztes mérkőzéssel zárták az egyébként nem túl fényes 2017-18-as idényt, így a következő évadot az NBI B Zöld Csoportjában kezdhetik meg.
Közel a "lelki" segítség!

Közel a lelki segítség!

A mai rohanó világban egyre gyakoribb, hogy egyes, különféle egészségügyi problémák, fájdalmas testi tünetek mögött nem szervi, hanem lelki betegség áll. Ezt ismerte fel a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ vezetése, mikor pályázatot nyújtott be egy olyan program elindítására, melynek keretében speciális programok és kiváló szakemberek segítségével próbálnak az emberek lelkének mélyére ásni. A program hamarosan, június elsejével indul.