Két év után újra kinyit a Tájház 1

Az életveszélyes épület a múlté, hamarosan megújult környezetben várja látogatóit a Népművészeti Tájház. Mutatjuk a nyitóbuli programjait.

Az Árpád utcai épület 2016-ra vált baleset- és életveszélyessé, így a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ az önkormányzattal azon a tavaszon úgy döntött, hogy biztonsági okok miatt bezárja azt.

A megfelelő források rendelkezésre állásáig a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ pénzügyi átcsoportosítást eszközölt, továbbá jótékonysági árverést és estet szerveztek, így az összegyűlt közel 2 millió forintnak köszönhetően augusztusban elkezdődött a Tájház kerítésének, hátsó lépcsőfeljárójának és a veszélyes állapotban lévő téglaburkolatnak a javítása. A munkálatok őszre el is készültek.

Két év után újra kinyit a Tájház 4

Ezzel egyidőben a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma egy pályázatot írt ki, melyen az önkormányzat tulajdonosként és fenntartóként összesen 4,5 millió forintot nyert el. Az összegből elvégezték a nádtetőszerkezet helyreállítását, a kamra falának rendbehozatalát, valamint kicserélték az ott található fő gerendát. Mindemellett helyi vállalkozók támogatásával az udvari téglaburkolatot helyreállították.

Varga Anikótól, a Bessenyei intézményvezetőjétől megtudtuk, a Tájház április 28-án nyitja meg újra kapuit.  A szombati napon 10 órától egészen este 19 óráig látványos és autentikus programokkal várják az érdeklődőket. Lesz vályogvetés, tárlatvezetés, néptánc bemutató, pásztorkutya fajtabemutató, kézműves vásár, hímzés bemutató, fotópont, ostorpróba, a “hírös” táskaleves elkészítésének látványfőzése, az Ördögfű zenekar koncertje, valamint táncház Debreczeni-Kis Helga, a Fölszállott a Páva második helyezettje, Korsós Kinga kobozművész és az Árendás néptáncegyüttes közreműködésével.

Két év után újra kinyit a Tájház

A nyitóbuli nyilvános és mindenki számára ingyenes.

Két év után újra kinyit a Tájház 8

Két év után újra kinyit a Tájház 7

Két év után újra kinyit a Tájház 5

Két év után újra kinyit a Tájház 3

Két év után újra kinyit a Tájház 2

Két év után újra kinyit a Tájház 9