Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 12

Az LMP országgyűlési képviselője a vásárhelyi Városháza előtt tartott sajtótájékoztatót, amikor a K’Art kifizetetlen alvállalkozóinak képviselője egy petíciót nyújtott át neki és megkérte rá, hogy a választások után foglalkozzon az üggyel.

Hadházy Ákos azt állította a szerdai sajtótájékoztatóján, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat még amikor 2015-ben milliárdos nagyságrendben új szemeteseket és kukásautókat vásárolt, akkor a megbízást egy olyan cégnek adta, ami korábban még soha nem foglalkozott ezek gyártásával és forgalmazásával.

Az LMP társelnöke elmondta, az ügyben korrupciót sejtenek, mivel a Paragi István vezette Kupola 2000 Kft. nyerte meg a pályázati kiírást, azonban referenciával egyáltalán nem rendelkezett a cég. Hadházy szerint a város 1,3 milliárd forintért vásárolta meg a kukákat és a járműveket, amin a Kupola 300 millió forintot keresett.

Az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentés indít az önkormányzat

– egészítette ki Márki-Zay Péter.

Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 2

Szabó Bálint éppen a közgyűlésről sétált ki a Városháza ajtaján, amikor meglátta a sajtótájékoztatót. Ennek végén egy K’Art-ügyhöz kapcsolódó petíciót nyújtott át Hadházy Ákosnak, és megkérte arra, hogy április 8-a után segítsen azon a 60 kisvállalkozón, akiket összesen 800 millió forinttal károsítottak meg. Az országgyűlési képviselő ígéretet tett a jogásznak, hogy a választásokat követően ránéz az ügyre.

Szabó elmondta, kiemelten üdvözölte az LMP politikusát, ugyanis a K’Art-ügy a Dél-Alföld egyik legjelentősebb közéleti és gazdasági bűnügye, ami április 12-én a Szegedi Járásbíróság elé kerül.

Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 11

– Fontosnak tartottam tájékoztatni Hadházy Ákost arról, hogy Márki-Zay Péterről okkal feltételezzük, hogy az ügyben ellopott alvállalkozói pénzek az ő kampányszámlájára vándoroltak, ebből finanszírozta a polgármesteri kampányát – jelentette ki Szabó Bálint. Véleménye szerint a gyanú azért merül fel, mert

a vásárhelyi polgármester egy hónapja nem hajlandó arra válaszolni, hogy fogadott-e el pénzt Kendi Imrétől, vagy a hozzá kötődő K’Art-cégcsoporttól.

Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 7

A Likvid Kontroll ügyvezetője szerint amennyiben az új önkormányzati vizsgálóbizottság által kiderül, hogy igazak a feltételezések, akkor

Márki-Zaynak nem csak a polgármestersége, de még a szabadsága is veszélybe kerülhet.

Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 13 Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 10 Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 9 Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 8  Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 5 Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 4 Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 3 Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint 1 Hadházy Ákost is megtalálta a K’Art-ügyben Szabó Bálint