Északon maradtak a pontok

Május 6-án a Balmazújváros vendégeként lépett parkettre a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda.

A nehéz helyzetben lévő vásárhelyiek számára csakis a két pont megszerzése tűnt elfogadhatónak, hiszen egy héttel korábban, a Szentendre elleni vereséggel igazán nehéz helyzetbe kerültek a bennmaradást illetően.

A csapat persze nem számíthatott könnyű mérkőzésre, hiszen a Balmazújváros is a kiesés elkerülése végett lépett pályára.

A találkozó vásárhelyi góllal indult, Székesi Fanni talált be, ám ezt követően nem sok babár termett a vásárhelyi lányok számára. Az első játékrészben valamelyest még sikerült tartani a lépést a hazaiakkal, ám a támadásokban már ekkor is voltak hibák és az újvárosiak kapusa sem adta könnyen magát. Igaz Dömény-Veress Zsuzsának is akadtak ebben a periódusban bravúros mozdulatai.

Végül azonban a hazaiak 2 gólos előnnyel vonulhattak a pihenőre.

A második játékrészben Ádász Diána váltotta Dömény-Veresst a kapuban, ám igazi pálfordulást ez a lépés sem jelentett a narancsmezesek számára. A támadások pedig, ha lehet még inkább kudarcba fulladtak. Nem sikerült túljárni Sterbik Anitán, szinte minden eltervezett befejezést látott előre. Nem ültek a HLKC-s támadások, eközben viszont a balmazújvárosiak nem pihentek. A különbség rohamosan nőtt a két csapat között. 15 perc alatt mindösszesen kétszer talált be a Vásárhely, miközben a hazaiak nyolcszor voltak eredményesek.

5 perccel a vége előtt pedig már teljesen menthetetlennek tűnt a HLKC hátránya, 10 góllal voltak lemaradva.

Ezen a végére ugyan valamelyest sikerült kozmetikáznia Varga József tanítványainak, ám végül így is nyolcgólos vereséget szenvedtek.

A HLKC számára május 19-én a Gödi SE ellen vívja utolsó bajnoki mérkőzését az NB I/B Keleti csoportjában, ugyanakkor annak eredményétől függetlenül is biztos, hogy a tabella 12. helyén fejezik be a bajnokságot.