A Kínában tett látogatás eredményei

Kedden 10 órától Napraforgó a rádió 7-ben! Műsorvezető: Ács Helga. Megyejáró magazin: Téma: Területi Operatív Program projektjeinek aktuális helyzete, ezen belül a Hódmezővásárhelyi Járást érintő fejlesztések, valamint a kínai Shaanxi testvérmegyében tett munkalátogatás eredményei; Vendég: Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke

Az éleslátás új dimenziója

Felgyorsult világunk ma már megköveteli, hogy egyszerre több feladatot végezzünk, s ehhez több eszközt használunk, melyek között gyorsan kell váltanunk – kezünkben az okostelefon, előttünk a monitor, mellettünk egy jegyzettömb – fontos, hogy minden eszközt jól lássunk, akkor is, ha különböző távolságra vannak tőlünk. A fókuszváltás azonban egy bizonyos kor után nehézségekbe ütközik. Erre lehet tökéletes megoldás a multifokális lencse. Erről beszélgettünk Zomboriné Móritz Margittal, a Móritz Optika diplomás optometristájával.

Kéz a kézben segítenek a békagyerekek

Makói fiatalok kezdeményezésére adománygyűjtési akció indult a városban, amellyel sérült társaikat segítenék. A Rádió 7 hétfői Napraforgójában vendégünk volt az ötletgazda, Váradi Rebeka, valamint Gulicska Irén, az Új Világ Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Ulmi diákok kulturális kalandjai Vásárhelyen

18 ulmi tanuló érkezett a Szent Hildegard Katolikus Leányiskolából szeptember 22-én pénteken Hódmezővásárhelyre, akik a Németh László Gimnázium és Általános Iskola által szervezett cserediák program keretein belül töltenek el a városban és az intézményben egy hetet. A diákokat dr.Kószó Péter alpolgármester köszöntötte hétfőn délelőtt a Polgármesteri Hivatal Dísztermében.

Crosstréning az Európai Sporthéten!

Most sem maradtak szárazak az edzőruhák a vasárnap délutáni ingyenes crosstréningen a Balogh Imsi Sportcsarnokban Hódmezővásárhelyen. Bagi Mátyás funkcionális tréner ezúttal is gondoskodott a test minden porcikájának átmozgatásáról. A crossfit edzések népszerűsége töretlen, és egyre több helyen találkozhatunk a tréner által népszerűsített mozgásformával. Az Európai Sporthéthez a mai délutánon csatlakozott az "Ezt válaszd!" program is, így a rendezvénysorozaton több alkalommal is edzhetünk Bagi Mátyással.

Kiakadt a tesztoszteronszint-mérő!

Szabadtéri edzőteremmé, azaz Muscle Streetté változott szombaton délután a Dr. Rapcsák András sétálóutca Hódmezővásárhelyen. A Kriko Gym főszervezésében, a Rádió 7 és a Promenad.hu támogatásával testépítő bemutatók, erőemelések, illetve közös edzések is megvalósultak.

Növényeinket se hagyjuk megfázni!

Ilyenkor szeptember végén, még nyílnak a völgyben a kerti virágok, de lassan fel kell készítenünk növényeinket is a hidegebb évszakra. Míg mi a hűvösebb napokon magunkra kapunk egy kardigánt, a virágaink nem tudnak védekezni. Ebben segített a Családi magazinban, a Rádió 7 hallgatóinak, Czeglédi Margit, a Margó Virág- és Ajándékbolt tulajdonosa.

Autó nélkül a környezet szépül - Galéria!

Mindszent Város Önkormányzata már 2009 óta minden évben csatlakozik az Európai Mobilitási Hét keretén belül megrendezett Autómentes világnaphoz. Első sorban az oktatási intézmények diákjait vonják be az ügyességi, ám annál nagyobb jelentőséggel bíró feladatokba. A pénteki napon még útlezárások is tarkították Mindszent közlekedését.

Olimpikon buzdított a futóversenyen

A "Nem szégyen a futás!" elnevezésű programmal ért véget az Európai Mobilitási Hét pénteken délután a Népkerti futópályán. Több, mint kétszázan neveztek be a futóversenyre, s álltak a rajthoz. A buzdításhoz egy igen különleges vendég járult hozzá: Kazi Tamás, olimpikon immár negyedik alkalommal tett eleget Vásárhely meghívásának.

Erzsébet-teleki iskolások találkozója

Hódmezővásárhely Erzsébet-telek régi iskolájának tanulói az intézmény fél évszázados ünnepségére hívják egykori diáktársaikat és tanáraikat. Az összejövetelre szeptember 30-án 9 óra 30 perckor az iskola régi Posta utcai épületében kerül sor.

Bőven maradt az ingyen ruhákból!

Ingyenes ruhaosztást tartottak Hódmezővásárhelyen a Csomorkányi u. 17 szám alatt található Hajléktalan Szállóban. Az akció, az intézmény számára érkező felajánlásokból valósult meg, ami az elmúlt egy évben halmozódott fel annyira, hogy már problémás a tárolásuk.

Oscar díjas menüsor Makón

Lukács István séf az egyetlen a világon, aki három alkalommal kapta meg a gasztronómia egyik legfontosabb nemzetközi kitüntetését, a szakács Oscar-díjat. A világhírű szakács ez alkalommal Makón járt, a Váll-Ker Kft. jóvoltából.

A Kerámia Szimpózium alkotói világáról

Nyitott napot tartott a XX. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium csütörtökön a hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központban. Az érdeklődők megismerhették azokat a gyárakat, amelyek technológiái segítették az elmúlt 20 évben a szimpózium munkáját, illetve bepillanthattunk a művészek alkotói folyamataiba is.

Ingyenes ruhaosztás Hódmezővásárhelyen

Ingyenes ruhaosztást tartanak Hódmezővásárhelyen a Csomorkányi u. 17 szám alatt található Hajléktalan Szállón. Ma délután 3-ig, holnapdélelőtt 9 órától délig vehetik át a ruhákat - közölte a Rádió7-tel Korsós Sándor a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató igazgatója.

Régi hagyományok ápolása, újak teremtése

Tizedik alkalommal rendezi meg a Székkutasi és a Sóshalmi Olvasókör hagyományos szüreti mulatságukat, ami idén egy családi nappal is kiegészül. A szeptember 23-i rendezvény részleteiről beszélgettünk a Rádió 7 csütörtöki Napraforgójában Kovácsné Rostás Erzsébettel, a Székkutasi Olvasókör elnökével és Szabó Zoltánnal, a Sóshalmi Olvasókör elnök-helyettesével.

A környezet problémái a mi felelősségünk!

Egészséges környezet nélkül nincs egészséges ember sem! A kettő mindenkor egymástól függ. Ezen koncepció köré épült az az előadássorozat, amelyet az Európai Mobilitási Hét keretein belül rendeztek meg Hódmezővásárhelyen, az Erzsébet Kórház „L” épületében szerdán délután.

Edzés a Balogh Imsiben

Az ingyenes edzés 18:00-kor Balogh Imsiben lesz vasárnap, ahol ezen a héten sem kímélik az izmokat, rendesen meglesznek dolgoztatva a Bagi Mátyás által vezérelt cross-training edzésen.

Merjünk beszélni a klimaxról

Az őszinteség a legfontosabb! Ez az élet több területén is elhanyagolhatatlan, azonban ha egészségügyi problémánk van, akkor halmozottan szükségünk van rá. A klimax nem csak a nőket, hanem a férfiakat is érinti, ezzel kapcsolatban adott tanácsokat Fekete Edit, a Yin-Yang Klinika vezetője.

Több mint 8 milliárd lenne a fürdő bővítése

Uszodával vagy uszoda nélkül, de megvalósul a makói Hagymatikum bővítése, amelynek kapcsán a lakosok véleményére is kíváncsi a makói városvezetés. Ezekről beszélgettünk a Rádió 7 szerdai Napraforgójában Czirbus Gábor alpolgármesterrel, Weszelyné Véghseő Henriett önkormányzati képviselővel, valamint Gergely Gáborral, a Makói Gyógyfürdő Zrt. igazgatóság elnökével.

további friss hírek