Farsangi hangulatban leshetjük a medvéket

Egyik nap beborul, s hull a hó, másik nap kiderül az ég és elolvad a fehér lepel, majd hirtelen hideg lesz megint, de egy hét múlva már mintha megint tavaszodna. Ilyen az idei telünk, így nagyon is aktuális, még ha népi hiedelemről, s hozzá kapcsolódó népszokásról is van szó, a február 2-i medveles. Ez bár nem hivatalos, de időjóslás arról, hogy jön-e már hamarosan a tavasz, vagy még jócskán várni kell rá.

Adótájékoztató rendezvénnyel kezdett a kamara

Adótájékoztató rendezvényekkel kezdődött az idei év a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Január 11-én Hódmezővásárhelyen és Csongrádon hallhattak első kézből az idei új adószabályokról a vállalkozások megjelent képviselői. Nagy Péter, a NAV kiemelt jogi referensének előadásán több mint 170-en voltak ott a két városban. Az ingyenes tájékoztatókat hamarosan Szegeden és Szentesen is megtartja a gazdasági önkormányzat.

Támogatási alap a sportélet fejlesztésre

60 milliós sporttámogatási alapot hoz létre a város önkormányzata – jelentette be Hegedűs Zoltán, a vásárhelyi sportszervezőkkel közösen tartott konzultáció után. A támogatáshoz pályázat útján lehet hozzájutni, melyeket a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány kezel majd.

Várható időjárás pénteken

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, északkeleten, majd a délután második felében északnyugaton lesz szakadozottabb, vékonyabb a felhőzet, jelentősebb felhőzet-csökkenés pedig estétől északnyugat felől várható. Napközben főként az ország déli felén számíthatunk több helyen esőre. A nyugati, délnyugati, este az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és 5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok között valószínű.

Várható időjárás szerdán

Erősen felhős időre számíthatunk, több helyen esővel, záporral, sőt DNy-on akár zivatar is kialakulhat. Az ÉNy-i szél egyre többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Reggel -2 és 3, délután 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Csődbe ment Csanádpalota

Pécs után a Lázár János körzetébe tartozó Csanádpalota is csődbe ment. A testület megszavazta az adósságrendezési eljárás elindítását. A település tavaly 89 millió forint hiányt halmozott fel, és gyakorlatilag fizetésképtelenné vált, emiatt megszorításokra kényszerülnek. Úgy tervezik, a közalkalmazottakon és az idősotthonon is spórolnának.

Bezár a dorozsmai nagybani piac

Februárban már nem nyit ki a piac. A Nagybani Piac Kft. pénzügyi beszámolója alapján a cég súlyos veszteséggel zárta az óévet. Szabó Bálint jogász, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint ingatlanspekuláció is állhat a bezárás hátterében.

A boldogságra, összefogásra emelték poharuk

Újévköszöntő gálaműsort tartottak a Keller Lajos Kulturális Közpöntban vasárnap, Mindszenten. A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Mindszenti színjátszó és zeneművészeti tanszakának növendékei, a Mindszenti Általános Iskola tanulóival és a Stars of Hope táncosaival közösen adtak elő, egy gyönyörű és tanulságos színdarabot. A műsor után a résztvevők közös koccintással köszöntötték az újévet a kulturális központ aulájában.

Várható időjárás a hétvégén

Szombaton erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Többfelé várható csapadék: eleinte szitálás, eső, majd délutántól ÉK felől havas eső, estétől hó hullhat. Az ÉK-i szél megélénkül. 0 és 5 fok között alakul a hőmérséklet.

Megkezdődött a Szakma Kiváló Tanulója verseny

Megkezdődtek a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntői Csongrád megyében. A megmérettetésen a megye szinte minden szakképző iskolája képviselteti majd magát, az előzetes jelentkezések alapján 34 szakmában 432 tanulót vár a megyei versenyt szervező Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Ez a szám egyébként több mint 30 százalékos emelkedést jelent a tavalyi versenyzők számához képest, amelynek az elnyerhető vizsgamentesség lehet az egyik fő mozgatórugója.

további friss hírek